Életének 80. évében elhunyt Jankovics Marcell.
Egy olyan művész távozott, aki az egész gyerekkorom képi világát meghatározta és egyszer személyes is találkozhattam vele, ezért írok most bejegyzést róla és arról, hogyan hatottak rám életem különböző szakaszaiban újból és újból az alkotásai.
Mindig is szerettem rajzolni, ennek is köszönhető, hogy szert tettem egy látványtervező diplomára és 2009 óta tervezek színházi előadásokhoz jelmezeket, díszletet, a rajzolás volt az alapja az egésznek és ebben közrejátszott Jankovics Marcell munkássága is.
Amióta az eszemet tudom, rajongva szeretem a Magyar népmesék sorozatot. Bár a legendás tv sorozatnak összesen 9 szériája készült el és az első ezek közül 1977-ben született, amikor még nem is éltem, mégis ha visszaemlékszem, hogy melyik mesét néztem leggyakrabban óvodás koromtól általános iskola alsó tagozatáig (amíg tartott az intenzív mesenézős időszak) és legszívesebben a sok közül, amik eljutottak hozzám, akkor egyértelműen a Magyar népmesék volt a top favorit. Nagy hatással volt rám a sorozat rajzstílusa, a színek, a történetek, a zene és természetesen a legendás mesemondó Szabó Gyula hangja. Bár akkor még nem fogtam fel, mekkora munka egy ilyen animációt megrajzolni, főleg azokkal a klasszikus technikákkal, melyekkel a Pannóna Filmstúdió rajzolói dolgoztak és annak sem volt tudatában, hogy Jankovics Marcell egy olyan, csak rá jellemző stílust teremtett az animáció világában, amitől nemzetközi szinten is jegyzett és örökzöldet alkotó mesterré vált, mégis lenyűgöztek az átváltozások, a metafórák ábrázolásai és az az esztétikum ami nagyon magas szinten jelen van ezekben a rajzfilmekben.
A második nagy találkozásom Jankovics Marcell munkáival, gimnazista koromban volt. Ekkor már nem néztem napi szinten a Magyar népmeséket, de a János vitéz videó kazetta időnként azért előkerült és valahányszor újra megnéztem, mindig elámultam rajta. Ekkor történt az, hogy 16 évesen, a nyári szünetben valahogy elém került egy hirdetés, miszerint lehet jelentkezni a Pannónia Stúdióba egy nyári táborba, ahol megtanítják a klasszikus animáció-rajzolási technikákat és a tábor végére lesz egy saját animációd egy videokazettán. Ez nagyon megtetszett így rögtön jelentkeztem is a táborba. Bár én voltam a legidősebb a gyerekek között és emiatt néha kicsit elveszettnek éreztem magam, mégis nagyon élveztem azt a néhány hetet, amíg nap mint nap bejáram és rajzoltam ‘Eperke’ című mini animációmat, ami a mai napig megvan valahol egy videó kazettán. Egy alulról átvilágított üvegasztalon rajzoltam egyik réteget a másikra, míg fázisról-fázisra meg nem született a mozgás és így létre nem jött az én rajzfilmem. Ekkor döbbentem rá, hogy milyen grandiózus munka lehetett így létrehozni egy Magyar népmesék rajzfilmsorozatot és egy egész estés animációt, mint a János vitéz. Szinte elszédültem, ahogy ebbe belegondoltam és ugyanebben a pillanatban jöttem rá arra is, hogy ezeknek a meséknek milyen művészi értéke van és mennyire zseniálisak az átváltozások, amik Jankovics Marcell védjegyeivé váltak.
Ezen a nyáron személyesen is találkoztam a Mesterrel, aki egyik nap benézett a kis stúdióba, ahol mi a nyári tábor kezdő rajzolói éppen elmélyülten alkottunk. Megkérdezte hogy érezzük magunkat, váltott néhány szót a táborvezetővel, (akit ha jól emlékszem Mariannak hívtak és egy nagyon kedves, fiatal hölgy volt) aztán tovább is ment, mert nagyon elfoglalt volt, csak kíváncsiságból megnézte mi újság velünk. Nagyon kedves volt, de én meg sem mertem mukkanni a jelenlétében, mert ekkor már tökéletesen tudatában voltam annak, hogy ki ő.
A harmadik nagy rácsodálkozásom Jankovics Marcell zsenialitására az egyetemi éveim alatt történt, amikor az egyik tanév végén nyári ‘házi feladatnak’ megkaptuk, hogy tervezzünk díszletet és jelmezeket Kacsóh Pongrác János vitéz zeneművéhez. Természetesen első dolgom volt megnézni a János vitéz animációt, mert úgy gondoltam ez az alapmű lesz az, amiből a legtöbb inspirációt tudom majd meríteni. 23 évesen, túl sok száz rajzolással és festéssel töltött órán, méginkább megfogott az az esztétikum és érzelemgazdagság ami a rajzfilmre jellemző. Addig is rajongója voltam Jankovics Marcellnek, de ettől a ponttól kezdve egy nagyon különleges helyet foglal el a szívemben.
Esztétikum, érzelemgazdagság és átalakulás. Ezek azok a stílusjegyek, amiktől az ő animációi annyira különlegesek voltak és amik már gyermekkoromban is nagy hatást gyakoroltak rám. Külön érdekes számomra, hogy mennyire spirituális gondolkodású ember lehetett, legalábbis a Fehérlófiából számomra ez sugárzik, mert olyan szellemiséggel van ábrázolva a történet, amit csak olyan ember tud megálmodni, aki maga is egy nagy gondolkodó.
A bejegyzésemet pedig egy tőle idézett mondattal zárom, amit a Fehérlófia kapcsán mondott az alábbi videóban, amit mindenképp javaslok, hogy nézz meg és ami igazolja azt, hogy hitt a szellemi világ létezésében, amiben szerencsére egyre több ember hisz, mert mindannyian megtapasztaljuk számtalanszor az életben, hogy többek vagyunk mint test és anyag:
“…engem az örök körforgás érdekelt, mert mi nem leszünk, de a körforgás még meglesz.”
Bár Jankovics Marcell már nincs, de a munkái és a szellemi öröksége még meglesz és része marad az örök körforrásnak, amíg világ a világ.