Hétfőn leállt egy időre a Facebook és az Instagram is. Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy vajon mi lenne, ha ez a leállás azt jelezné, hogy megszűnnek ezek a közösségi oldalak…bevallom, sokkal több pozitívumot tudtam felsorolni magamban, mint negatívumot, amikor végigvettem, hogy mik lennének az előnyei és mik a hátrányai, le is írom ide, hogy lásd, nekem mi jött ki.
Pozitívumok: több időt töltenék hasznos dolgokkal és kevesebbet lógnék a telefonon, nem érezném rosszul magam attól, hogy látva mások fancy életét és milliónyi követőik számát, én kevesebbnek gondolom magam, többet olvasnék, beszélgetnék, az értékrendet nem az határozná meg, hogy kinek hány lájkja van, eltűnnének az influenszerek, akiknek jelenléte bizonyítottan káros, főképp az érzékeny tinédzser korosztályra (amióta az Instagramon felvirágzott az influenszer kultúra, megnőtt a depressziós és öngyilkos tinik száma és a legtöbb tininek egyetlen életcélja van: gazdag influenszerré válni, egyéb munkák és hivatások már nem is kerülnek szóba, tanulásról már nem is beszélve…) újra az számítana mi a teljesítményed és miben vagy tehetséges, nem érezném a folyamatos pressziót, hogy ki kell valamit posztolni és hogy nem mindegy hogy-mikor-milyen szöveggel teszem, nem irogatnék 0-24-ben folyamatosan, mert mindenki mindig elérhető és így egész nap szervezek és kommunikálok, ami egyébként jó, de ugyanakkor néha kicsit fárasztó is, és még sorolhatnám mennyi előnye lenne a dolognak.
Negatívumok: hirtelen nem tudom hol kommunikálnám a közönségnek a koncertjeim dátumát, helyszínét, bár ezt kiválna a hírlevél rendszer, amit így kénytelen lennék felépíteni, de legalább megcsinálnám és nem halogatnám folyton, kevesebbet tudnék az ismerőseimről, de ezt is meg lehet oldani, többet kéne telefonálni.
Igen, bevallom, nekem is problémát okoz sokszor a közösségi médián való jelenlét, mert nem igazán tudok azonosulni vele, mégis érzem, hogy egyfajta kapcsolatteremtésre ad lehetőséget, így igyekszem képviselni magam, de nem állítom, hogy ebben vagyok a legjobb.
Látható, hogy az előnyök és hátrányok listájában melyik oldalra billen el a mérleg…ezt az elképzelésemet csak tovább erősítette az Álhíres című dokumentumfilm, amit az HBO GO-n láttam a napokban. A dokumentumfilm egy kísérletet mutat be, három ismeretlen fiatalból egy profi csapat eldönti, hogy többszázezres követőtáborral rendelkező infauenszert csinál. Casting során kiválasztanak 3 jelöltet, akik elsőre alkalmasnak tűnnek arra, hogy részt vegyenek a kísérletben. 3 teljesen különböző karakterről van szó eltérő célokkal, másfajta attitűddel, egy azonban mind a hármójukban közös, vágynak a hírnévre és szeretnének kiemelkedni a tömegből. Mindenkinek ajánlom ezt a doksifilmet, és mivel nem akarok spoilerezni, nem árulom el, hogy pontosan mi lesz a 3 versenyzővel, de annyit elmondok, hogy egy ponton mind a hárman rádöbbennek, hogy az a fajta hírnév, amit az influenszerség ad, nem valós és nem is képvisel valódi értéket.
A film bemutatja, hogy hogyan lehet követőket, likeokat, kommenteket vásárolni és kutatások adataival rántják le a leplet az olyan nagy influenszer sztárok követőtáboráról is, mint Kim Kardashian, ugyanis az ő követőinek is legalább 60%-a megvásárolt. Mit mutat nekem ez a képlet? Ha elég pénzed van, pár hónap alatt meg tudod vásárolni magadnak az Álhírnevet, ami utána bepörög és generálja magát tovább, hiszen fantasztikus pénz és üzleti érdek áll mögötte. Aki egyszer jól elindítja ezt a vonalat, ahhoz utána özönleni fognak a márkák és a cégek ingyen termékekkel, majd fizetős ajánlatokkal és így szép lassan elindul a verkli, ami aztán működik szinte magától. Persze idáig eljutni rengeteg munka és pénzbefektetés, de mi a végcél?
Az influenszerek többsége azon kívül, hogy termékeket reklámoz és vásárlásra buzdít semmi mást nem csinál.
Ez pedig valljuk be nem egy valódi teljesítmény. Azzal semmi gondom nincs ha valaki egy híres zenész vagy tehetséges színész, író vagy modell és eleve van egy produktuma, például a művészete, ami már önmagában értéket képvisel és mondjuk mellette bevállal reklámozást, vagy hirdetéseket, mert ezek még adott esetben pozitívak is lehetnek, ha mondjuk tudatosan válogat a megkeresések közül és olyan dolgokat reklámoz, amik tényleg minőségi és jó termékek. Valahogy ezt a szemléletmódot jobban el tudom fogadni, mint a többmillió influenszert, akiknek többmillió vásárolt követője van és az egész semmiről nem szól csak a mértéktelen fogyasztás hajszolásáról…a dokumentumfilmben egyértelműen elhangzik, hogy mentálisan mennyire rossz hatással van ez azokra, akik látják a posztokat és, hogy az egész csak azt üzeni: “Érezd rosszul magad!”, miközben általában a gyönyörű fotók és életképek teljesen művi, beállított, megszervezett fotózások eredményei és nem a valódi életét mutatja be az alanyoknak, hiszen az ő valódi életük ezen fotózások megszervezéséről, a képek megszerkesztéséről, a cégek, megrendelők igényeinek kielégítéséről és a termékek vég nélküli reklámozásáról szól.
A filmben nagyon tetszik az a jelenet, amikor az egyik kísérleti alany, Domi meghívást kap egy VIP Influenszer partiba, ahol egy limuzinban utazva, különböző helyszíneken megállva pattintják ki a lányokat a sivatag vagy éppen a puszta közepére, hogy hidegben, szélben pózoljanak, a gagyi anyagból készül, olcsó ruhákban. Utazás közben senki nem beszélget a másikkal, mindenki a telóját nyomkodja, egymásra sem néznek, a lányokat láthatóan csak az érdekli, hogy a sminkjük rendben legyen és amikor szólnak nekik, már be is vetik magukat a bokrok közé, hogy csinosan pózolgatva róluk készüljenek a legjobb fotók. Nem tudom, nekem ez valahogy annyira visszatetsző, és egyáltalán nem látom semmilyen értelmét, hiszen ennyi erővel akkor modelleket is hívhattak volna, akiknek ugyancsak van sok követője, de legalább nekik ez a szakmájuk…bár igaz, hogy nekik valószínűleg az ügynökséggel letárgyalva tisztességes gázsit kellett volna fizetni, mert nem vállalták volna be ezt a sok kényelmetlenséget néhány ingyen pezsgő, ruha és egy ingyen utazásért meg szállásért cserébe…
Az egész influenszerség és az Instagram hazug, illúzióra és tettetésre épülő világának törékenységét egy nagyon aktuális és rettentő tragikus eset is alátámasztja, amiben egy fiatal pár álomutazásra indult, de mára egyikük sem él. Most szándékosan nem fogom leírni a nevüket, mert nem célom, hogy én is beálljak a sorba és boncolgassam a velük történt esetet, de az minden ,ha megnézem milyen képet mutattak magukról és ehhez képest milyen őrült és katasztrófális volt valóságuk, akkor felteszem a kérdést, minek azt mutatni kifele, hogy minden tökéletes, ha közben óriási problémák húzódnak a háttérben, amikről ez a fajta illúziókeltés csak elveszi a figyelmet. Ez a történet persze szélsőséges és ritkán végződik tragédiával egy ilyen álomút, de hány és hány, több ezer, akár milliós követőtáborral rendelkező ember van, aki egy tökéletesen felépített illúziót árul, kétségbeesetten hajszolja a figyelmet és a “szeretetet” mert a valódi élete tele van gondokkal és súlyos mentális problémákkal küzd?
Mi értelme van tehát ennek: forintosítani a tettetést és közben szenvedni a mindennapokban és hazudni magunknak és a nyilvánosságnak is?
Jó lenne ha mi “fogyasztók” is tudatosabbak lennénk és nem hinnénk el, hogy amit a fotókon videókon látunk az ténylegesen úgy is van. A sorok mögé kell látni és az illúzió helyett a valód dolgokra koncentrálni, mert az életünknek nem pusztán szép fotókról és jól megvágott videókról és álboldogságról kellene szólnia, hiszem, hogy az emberi lét sokkal több lehet a tettetésnél és a hazugság mutogatásánál.
Természetesen vannak kivételek az influenszerek között is, akik valóban azt mutatják, amiben tényleg élnek és hitelesek a számomra, és az influenszer tevékenységük mellett vannak igazi skilljeik, amik miatt fel tudok nézni rájuk, de ők kb a 10% ugyanakkor a 90% tökéletesen fake, mégis az emberek elhiszik és magukat értékelik kevesebbre, amiért nekik nincs olyan látszat luxus életük. A fiatalokról nem is beszélve, akikre statisztikák bizonyítják, hogy nagyon rossz hatással van ez a jelenség.
A magam részéről meglennék a közösségi média nélkül is, hiszen a social media megjelenése is volt élet és lehet egyszer majd eljön az idő amikor azt mondjuk “ez már a közösségi média utáni időszámítás”, persze akkor meg lesz más őrület, lehet, hogy ez a dolgok rendje, igyekszem megszokni. 🙂