2018-ban egy szomorú eseményen, Fábián Juli emlékkoncertjén a Budapest parkban találkoztunk személyesen Zoohackerrel, azaz Palásti Kovács Zoltánnal, aki Fábián Juli alkotótársa volt, hosszú éveken keresztül.
Beszélgetésbe kezdtünk és azonnal éreztük, hogy egy hullámhosszon vagyunk, Zoo azt mondta, meg fog keresni, hogy próbáljunk meg együtt dolgozni. Eltelt egy kis idő és Zoo tényleg megkeresett, dobáltuk egymásnak e-mailen keresztül a zenei ötleteket, beszélgettünk, ötlettelünk, igyekeztünk megismerni egymást mind zeneileg mind emberileg. Egy évre rá nekiálltunk dalokat írni és született is 5 depo, amik közül volt egy a ‘Vidámdal’ munkacímmel ellátott dal, ezt elég erősnek éreztük ahhoz, hogy kidolgozzuk, befejezzük és megjelentessük.
Zoo javaslatára bevontuk az alkotói folyamatba Kálmán Tamás Kátét, aki remek zenész és egyből atomjaira szedte majd megfűszerezte a dalt egy jó kis elektronikával.
Így megszületett ‘A legjobb’ ami nem is jelenhetett meg jobbkor, hiszen most igazán nagy szükségünk van optimizmusra, hitre és erőre ahhoz, hogy kitartsunk!