Youli – Nyugalom
Rengeteg téma kavarog bennem, igazából sokkal több, mint ez a heti egy bejegyzés, de addig jó amíg így van, mert sokkal rosszabb lenne órákig ülni az üres word doksi előtt, és a villogó kurzort bámulva azon szorongani, hogy mindjárt itt a csütörtök és én még nem írtam egy sort sem.
A mai témám egy nagyon aktuális helyzetet dolgoz fel. Úgy fogok tenni, mint ahogy Bereményi Géza javasolta a dalszövegíróknak: “Vesd fel a problémát a dal elején és a végére oldd meg.” Lehet, hogy nem szó szerint idéztem, de a lényeg ez: leírom mi a gondom és azt is, hogyan igyekszem kezelni.
Tavaly év elején otthon ültem a legnagyobb letargiában és azon gondolkodtam, hogy a pályám, az éneklés, amire lényegében feltettem az életem mostantól egy még bizonytalanabb foglalkozás lesz, mint amilyen eddig volt (és hát be kell vallanom, eddig sem volt egyszerű) de ha leáll minden akkor konkrétan a totális egzisztenciális válság és az éhezés fenyeget. Eddig sosem szembesültem ezzel olyan mértékben, mint idén Januárban, ami egyébként is minden évben uborkaszezon, de idén még félelmetesebb volt az eddigieknél, ugyanis nem láttam, hogy nyáron mi lesz. Úgy éreztem mindennek vége, mert a szenvedélyem, az hogy színpadon legyek és énekeljek már a múlté, valami más munka után kell néznem, mert lehet, hogy évekig nem lesz lehetőségem újra kiállni a közönség elé. Ebből a végletes letargiából estem, vagy inkább szépen lassan, fokozatosan belekerültem a mostani őrületbe, ami a mindennapjaimat jellemzi. 😀
Nagyon élvezem a pörgést, nagyon szeretek folyamatosan dolgozni és másokkal kapcsolatban lenni, szervezkedni, egyezkedni, kitalálni, megvalósítani, megfejteni, megvitatni, stb., most néha mégis úgy érzem embert próbáló az a munkamennyiség amit elvégzek. Ne érts félre, nem akarok panaszkodni, őszintén azt gondolom, hogy ez az amit igazán szeretek és jól van így minden, de amikor naponta 3x kapok infarktust, mert kiderül, hogy valamit elfelejtettem, nem szóltam ennek vagy annak, nem küldtem el, nem tudok ott lenni, az egész előre leszervezett ütemtervet újra kell gondolni, mert az ahogy kitaláltam mégsem lesz jó…szóval na! Lehet azon csodálkozni, hogy újabban sokat cigizek? Valahogy le kell vezessem a bennem felgyülelmlő feszültségeket. Nem iszom, nem drogozom és nem szoktam hiszti rohamot kapni (hajó, azt csak nagyon ritkán és csak szegény férjem kap belőle, mert máshol fegyelmezem magam, úgy érzem nem illik idegesnek és ingerültnek lenni másokkal, meg nekem sem tesz jót, így ezt a megoldást inkább nem szoktam választani, de nagyon ritkán kibukik otthon, hogy már betelt a pohár nálam is.)
Erre mostanság szerencsére nem volt példa, de azért néha ki tudok borulni belül, ilyenkor úgy érzem szétesnek a dolgok, olyan mintha egy szakadék felett állnék, az egyik lábam az egyik oldalon, a másik a másikon és alattam nyílik, egyre csak távolodik el a két oldal, én meg mindjárt lezuhanok a mélybe. Ezek nem kellemes pillanatok, nem tudom ismerős-e a szitu? Aztán a végén persze mindig minden megoldódik, mint például akkor amikor már meg lett hirdetve a koncert csak éppen én nem tudtam róla, hogy fellépek (ez egy kommunikációs félreértésből, mulasztásból adódott két szervező között, épp csak nekem nem szólt senki, hogy lesz a koncert, de végül megtudtam és rendben lett ez is) vagy akkor amikor meg én rontottam el a dolgot és nem szóltam a koncertszervezőmnek egy fellépésről, aki jogosan nem örült ennek a mulasztásomnak, amit aztán gyorsan korrigáltam és végül itt is happy end lett. Csak amikor beüt az igazság pillanata és szembesülök a helyzettel, akkor teljesen le tud taglózni a váratlansága és a kellemetlensége.
A kezdeti agyérgörcs után, végül mindig a józanság az, ami kihúz a csávából és a kommunikáció. Ilyenkor jövök rá, hogy a kommunikáció egy csodaszer, tényleg minden helyzetet, konfliktust és nehézséget meg lehet vele oldani (előfordul, hogy vannak kivételes helyzetek amikor mégsem sem segít de az ritka, ott akkor már sok-sok kommunikálás kimaradt, amiket nem lehet bepótolni, mert elmérgesedett a viszony). Ha veszek egy nagy levegőt és konfrontálódóm és elmondom őszintén mi van, akkor mindenki megenyhül és sikerül közös nevezőre jutni. Ez az egyetlen megoldás az, ami minden hülye helyzetet és félreértést kezelni tud, legalábbis nálam nagyon működik. Lehet, hogy szerencsém is van és olyan emberek vesznek körül akik kellően intelligensek ahhoz, hogy megértsenek és nem akarnak azzal stresszelni pluszban, hogy nem értenek meg és sértődötten csak a maguk igazában hisznek, biztosan ez is közrejátszik, de igazából nem volt még olyan, hogy egy őszinte beszélgetéssel vagy az én oldalam elmondásával nem tudtam volna sikeresen lezárni egy ügyet. Cserébe én is igyekszem mindig megérteni a másikat és ha engem állítanak mások váratlan és stresszes helyzet elé, próbálok nem nagyon kiakadni és átgondolni, hogy akkor most mi is lenne a legjobb mindannyiunknak. Valahogy ezzel a hozzáállással minden nehézségből szépen kit tudok jönni, még akkor is ha közben párszor teljesen bepánikolok, és felteszem a kérdést: “Na akkor ezt most hogy a fenébe fogom megoldani?”
Az afrikaiak mindig azt mondják: “Nyugi, nyugi, nem kell aggódni!” és igazuk van, tényleg nem kell, mindent meg lehet oldani, csak nem szabad kétségbeesni, vagy ha ez nem sikerül, gyorsan ki kell józanodni és rögtön arra fókuszálni, hol van a kivezető út. Hiszek benne, hogy minden rendben lesz, mert tényleg előbb-utóbb a dolgok elsimulnak és nem kell hozzá különösebb erőfeszítés, már csak odáig kell eljutnom, hogy ne a cigi után nyúljak ha épp kiverte valami a biztosítékot, ha ezt a lépést is megtettem és megbeszéltem magammal, hogy nem a dohányzás fogja meghozni a lelki nyugalmam, akkor már szuper expert leszek a problémamegoldásban.
Neked mi a bevált módszered a stresszkezelésre és a váratlan helyzetek, kínos szituációk megoldására? Ha tetszett a bejegyzésem írd meg kommentben, itt az oldalon vagy a közösségi média felületeken ott, ahol megosztottam ezt a mai írásom.
És még valami: tarts ki ha épp Te is hasonló helyzetben vagy, csak arra gondolj, ez is, mint mindig minden, rendben lesz!